Ismerd meg Trénereinket és oktatási területüket.
Prof. Dr. Gál István László
Ügyvéd, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékének a vezetője, emellett másodállásban az NKE HHK Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékén is egyetemi tanárként dolgozik. 2012-2014 között az MTA Területi Akadémiai Bizottságok Titkárságnak igazgatója volt. 2008 óta a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjaként ügyvédként is dolgozik (irodájának címe: 1054 Budapest, Vécsey utca 5. földszint 3., www.vedo-ugyved.hu).
Az egyetemi jogi végzettsége mellett diplomás közgazdász, gazdasági büntetőjogi szakjogász és EU-szakjogász végzettséggel, MBA szakközgazdász és adójogi szakjogász diplomával valamint jogi szakvizsgával rendelkezik. Két és fél évtizede foglakozik a pénzmosás és hozzá kapcsolódóan a terrorizmus finanszírozása megelőzésének és megakadályozásának a kutatásával. A 2004-ben „A pénzmosás” címmel megjelent könyve volt az első Magyarországon megjelent szakkönyv ebben a témában. Ezt további könyvek követték: 2009-ben Bejelentés vagy feljelentés, 2010-ben készült el A terrorizmus finanszírozása, 2012-ben A pénzmosással és a terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos jogszabályok magyarázata (HVGORAC Kiadó) című könyve, 2019-ben A tőkepiac büntetőjogi védelme Magyarországon. 2021-ben jelent meg A magyar állam titkainak büntetőjogi védelme című monográfiája. Egy kínai és egy szerbiai egyetem díszdoktora. 2023-ban Arany Katedra Díjat kapott. Magyarországon, Kínában, az Amerikai Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Oroszországban, Ukrajnában, Romániában, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Szerbiában, Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és Szlovéniában több, mint 200 tudományos publikációja jelent meg magyar, angol és német nyelven. Kétszer tanított Kínában vendégprofesszorként, és összesen egy évet töltött kutatóként Németországban. Számos pénzmosás megelőzési és bennfentes kereskedelemmel kapcsolatos tréninget tartott magyarországi pénzügyi intézményekben.