Ismerd meg Trénereinket és oktatási területüket.
Derzsy-Matusek Ágnes
Pedagógusként végeztem 2003-ban, majd úgy döntöttem, kipróbálom magam a pénzügyi pályán, biztosítások és hitelek közvetítésével foglalkoztam. A képzés továbbra is vonzott, ezért 2008-tól oktatóként dolgozom, ahol a felnőttképzés keretein belül hasznosíthattam az addig megszerzett elméleti és gyakorlati tudást. Elsősorban bankszakmai képzéseket tartottam, ahol nemcsak a lakás-takarékpénztári, hanem a kereskedelmi banki hitelezés és megtakarítás formáival ismertettem meg az értékesítőket. Trénerként az adja a motivációt számomra, hogy az általam vezetett képzéseken az oktatáson részt vevők olyan tudást kapjanak, amit a munkájuk során a hétköznapi gyakorlatban tudnak kamatoztatni.